Párkapcsolatokról

 

2. rész

Kapcsolat, szerető, vagy pár?

 

Tudtad, hogy egy 2015-ös kutatás szerint Európa 2. legboldogtalanabbak országa vagyunk?

Ugyan ennek a kutatásnak a 2013-as megállapítása, hogy a "családos emberek sokkal boldogabbak". A miértekre igyekszem magyarázatot adni a következőkben.

Véleményem szerint a mai társadalmunk egyik legnagyobb csapdája, hogy összemosta a fogalmakat, s egyenlőségjelet tesz a kapcsolat, a szerető és a párkapcsolat közé, zsákutcába csalva megannyi ígéretes szerelmet. De mi a három fogalom között a különbség? Asztrológiai értelemben a kapcsolat (3. ház) a környezetünkben megjelenő lazább emberi együttlét. A szeretői kapcsolatnak (12. ház) fontos feltétele, hogy titkos legyen, vagyis valaki, vagy valakik előtt fel nem vállalt kapcsolat.  A párkapcsolat (VII. ház) az előbbieknél jóval erősebb kötelék, mert felelősséget vállalunk a másik sorsáért, s ezáltal bele is tudunk szólni a másik sorsába. Ezt megtehetjük a házasság kötelékében, de a közös gyermek, a tulajdon, a vállalkozás is alkalmas arra, hogy felelősséget vállaljunk egymásért.

De mi értelme van ennek az elkülönítésnek?

Sokan megtapasztalhatták saját, vagy ismerőseik életében, hogy alapvetően megváltozott a kapcsolatuk az esküvő után. Az asztrológusoknak ez nyilvánvaló, hiszen a tradicionális elvek szerint a nőből  asszony (Vénuszból Hold) lesz, a férfiből férj (Marsból Nap). Szintén gyakori eset, amikor a szeretői kapcsolatból párkapcsolat lesz, majd nagyon hamar szakítanak. Ez is amiatt van, mert megváltozik a kapcsolat elvi alapja. Ami az egyik típusú kapcsolatban támogatott, az a másikban akadályozva van. Ezek a támogatások és akadályok egyénenként változnak (csak személyes elemzés során azonosíthatóak), de lehet mondani általános megállapításokat:

    - A kapcsolat támogatja a szerelmet (3. ház szextil 5.ház), de a család szempontjából már csapda (3. ház félszextil IV. ház), mert azt gondoljuk, hogy támogatott a család, pedig a sors be fogja bizonyítani, hogy attól még nem lesz családod, hogy van kapcsolatod. Ugyanakkor a kapcsolat támogatja a párkapcsolat kialakulását (3. ház trigon VII. ház), vagyis az előrelépés lehetősége mindig ott van. De hogyan?
    - A szeretői kapcsolat nagyon jó az egónknak, legalábbis annak, akinek szeretője van, mert azt érzi, hogy fontos. Pedig ez csak illúzió (12. ház félszextil I. ház). Aki a szerető, az már nem érzi olyan jól magát, mert a kiszolgáltatottság érzése jelentkezik az együttlétek után. Meggyőződésem szerint a mai szeretői kapcsolatokban is mindig ott van támogatottság a család felé (12. ház trigon IV. ház). De hogyan?
    - Látszólag a párkapcsolat nem támogatja a családot (IV. ház kvadrát VII. ház), de a valóságban ez a legerősebb támogatás. De hogyan?

 

A megoldókulcs a KÖZÖS CÉL!

 

Egy csónakban evezünk

 

 

Minden kapcsolat működésének alapja a közös cél, beszéljünk akár a továbblépésről, akár  a fennmaradásról. Minden kapcsolat előbb-utóbb véget ér, ha nem találják meg újra- és újra a közös célokat (erről részletesebben legközelebb írok). S miért mondtam, hogy a párkapcsolat a legerősebb támogatója a családnak? Mert, ha van közös cél, akkor olyan energiák szabadulnak fel (a IV. ház, VII. ház, X. ház T kvadrát csúcsán a párkapcsolat), amelyek képesek folyamatosan megújítani a párkapcsolatot, s az egónk is megkapja azt a támogatást (a X. ház, I. ház,IV. ház T-kvadrát csúcsán az egó), amely a hétköznapok pozitív megéléséhez szükséges.

 

Azért boldogabbak a családos emberek, mert ezeket a támogató erőket csak a párkapcsolaton keresztül tudjuk megkapni.

S hogy lehetne boldogabb az ország? Ha a tagjai a közös célok megvalósítására koncentrálnának, s nem hagynák, hogy negatív gondolatok elvegyék az energiájukat.

Feliratkozás

Feliratkozás az általános hírlevelekre és az
Asztrológia Online találkozókra

Please enable the javascript to submit this form

SFbBox by psd to html