Csaló, vagy tanító?

 

merkur logos

 

Hermész (Mercurius) Zeusz és Maia nimfa fia elsősorban a kommunikáció istene (istenek hírnöke) volt, de ezen túl a pásztorok, utazók, kereskedők, súly- és hosszmértékek istene, az ékesszólás, az irodalom, az atlétika és a tolvajok védelmezője. 

 

Érdemes elolvasni születése történetét, mert általa jobban megértjük a képviselt analógiákat. „Az éjszaka megfogant Hermész, és még napkelte előtt világra jött. Maia megmosdatta, bepólyázta, és azután kimerülten ágyába dőlt és elaludt. A gyermek Hermész addig fészkelődött, hogy kihámozta magát a pólya szoros kötéséből, és a bokáján nőtt szárnyak segítségével Thesszáliába ment, ahol Apollón csordái legeltek. A gyermeknek megtetszett a csorda, és egy Püloszhoz közeli barlangba hajtotta őket, a nyomokat pedig eltüntette, oly módon, hogy hátrafelé vezette be az 50 tehenet a barlangba, így azok fordított nyomokat hagytak maguk után. Útközben talált egy teknőst, amelyet megölt, és belsőségeit is kiszedte. A teknőspáncélra pedig ráerősítette az egyik tehén beleit. Így született meg a líra. A reggeli nap már fenn ragyogott az égen, amikor Hermész visszatért anyja mellé, és ugyanúgy bepólyálta magát. Apollón azonban észrevette a lopást, és hamarosan Maiánál volt, és követelte vissza a csordáját, amit a csecsemő Hermész ellopott. A nimfa nem akarta elhinni, hogy a gyermek ilyet tudott tenni, így vita tört ki. Zeusz látott fentről mindent, és elmondta, hogy Hermész mit is csinált az éj leple alatt. Ekkor felhangzott egy lágy dallam, Hermész játszott a líráján. Apollón azonnal rabja lett a hangszer édes hangjának, és szíve teljesen meglágyult. Hermésznek adta egész csordáját cserébe a líráért, sőt neki ajándékozta az aranypálcáját is, amelynek rendkívüli varázsereje volt…”

Ebből is látszik, hogy minden a kommunikáción múlik. De hol húzódik a közvetítés, a tanítás és a csalás határa? Nézzük meg a kommunikációra fókuszálva, hogy mit jelenthet (sok-sok más mellett) a Merkúr az egyes jegyekben:

A Kos Merkúr sokszor elkapkodja a kommunikációt. Igyekszik letudni a kötelező köröket, nem a cirkalmas megfogalmazások embere.

A Bika Merkúr lassan beszél és nehezen jut a mondandója végére. Sokaknál megjelenik az úgynevezett ízes beszéd.

Az Ikrek Merkúr „lyukat beszél a hasadba”. Nála kérdés, hogy meggyőződésből, vagy érdekből kommunikál. Nagy tanítók és nagy szélhámosok egyarán képviseltetik magukat ebben a jegyben.

A Rák Merkúrnál a kommunikáció érzelmekhez kötött. Azzal beszél, akihez érzelmileg kötődik. Ugyanakkor a beszédet is kihasználja arra, hogy a nélkülözhetetlenségét megélje, ezért szívesen elmondja, hogy milyen fontos, amit csinál.

Az Oroszlán Merkúr olyan dolgokról beszél, ami bizonyítja, hogy ő „valaki”. Ha nem tud olyat mondani, amiért felnézhetnek rá, akkor inkább hallgat.

A Szűz Merkúrnak sokszor túl rendszertelen dolog a beszéd. A rendszerezett kommunikációhoz le kell írni a dolgokat. Beszédben sokszor eltéved a részletekben, mert mindent pontosan el akar magyarázni.

A Mérleg Merkúrnak a kommunikáció is a megfelelést szolgálja. Azért beszél, hogy elfogadtassa önmagát a világ előtt.

A Skorpió Merkúr a kommunikációban is szélsőséges. Van, aki szenvedélyesen beszél, s meg akar győzni arról, hogy az ő által képviselt ügy a legfontosabb a világon, s van, akinek a szavát sem hallod.

A Nyilas Merkúr azért kapta szónoki képességeit, hogy lelkesítsen másokat a célok megvalósítására, s optimizmussal árassza el a világot.

A Bak Merkúr csak akkor szólal meg, ha célja megvalósításához szükséges. Nem pazarolja az energiáit fecsegésre.

A Vízöntő Merkúré a különleges kommunikáció. Olyan, mintha kommunikálna, de nem a tradicionális, személyes beszélgetés az ő műfaja. Az ő csatornája valamilyen technikai eszköz: mobiltelefon, Messenger, Viber… Amikor személyesen kommunikál, akkor is megjelenik a különlegesség: lehet ez az idegen nyelv, vagy valami különleges téma, például az asztrológia.

A Halak Merkúr sokszor „elvész” saját beszédében. Akkor érzi jól magát beszélgetés közben, ha mások érdekében tud szólni.

Mi különbözteti meg a csalót a tanítótól? Szerintem nem az amit mond, hanem, hogy hiteles-e, vagyis hogy meggyőződésének megfelelően kommunikál, vagy az érdekei vezérlik.

Feliratkozás

Feliratkozás az általános hírlevelekre és az
Asztrológia Online találkozókra

Please enable the javascript to submit this form

SFbBox by psd to html