Hívj most: (+36) 20/997-8177

 

A király

 

Régen nagyon egyszerű volt elmagyarázni az oroszlánság lényegét, hiszen amikor a királyra gondoltak az emberek, akkor az oroszlánság szimbólumai jelentek meg a fejükben. A „király” az volt, aki képes volt másokért uralkodni.

 

oroszlan logos


Ma is a királlyal mutatható be legkönnyebben az Oroszlán felső szintje. Ugyanakkor ezt a hétköznapokban szinte csak főnökként lehet megélni. Amikor az emberek a „jó” főnökükről beszélnek, akkor arra gondolok, hogy számukra – akik ezt érzik – valódi Oroszlán tud lenni a főnökük. Ilyen, amikor a főnök nem küldi el a beosztottat, mert abban a hónapban kevesebb volt a forgalom, inkább keresi az új lehetőségeket. Vagy amikor a csapata egysége, vagy hogy az emberek jól érezzék magukat a munkahelyükön, az fontosabb, mint a saját jövedelme. Jó példákat láthatunk még vállalkozóknál is, amikor gyerekeket, testvéreket, s van, hogy az egész családot foglalkoztatja az „Oroszlán” tulajdonos.


A magánéletben szerintem már nagyon kevés családban éli meg a „családfő” az oroszlánságot, mivel társadalmunk olyan erőteljesen hangsúlyozza a családban az egyenlőséget, hogy „lesajnálják” azt a nőt, aki ilyen berendezkedésű családban él. Pedig az a családfő, aki biztosítja családja megélhetését, megteremti azt az életszínvonalát, amelyben a családja jól érzi magát, ahol a teremtése elsődlegesen a családjáért történik, felső szinten éli az Oroszlán analógiáit.


Középső szinten az Oroszlán önmagáért uralkodik. Ezt is főnöknél lehet legjobban tanulmányozni a mai világban, csak ezt a szintet sokszor már a nagyképűség, az önzés jellemzi. Itt az a fontos, hogy neki legyen több pénze, őt léptessék elő. Pedig ő csak lenni akar „valaki”. Tehát, ha éreztetjük vele a fontosságát, akkor képes „jó főnökként” működni.


Oroszlán gyermekeinknél is tapasztalhatjuk ezt a szintet, amikor "rangon alulinak" tartják, hogy kitakarítsanak a szobájukban, vagy felvegyék az általuk eldobott szemetet. A gyermekeknél is elengedhetetlen, hogy éreztessük velük, hogy fontosak.


Végül alsó szinten az Oroszlán a zsarnok. Számtalan példát tudunk mutatni erre a munkahelyeken, de ott meg lehet szökni előle. A családi zsarnokok - bár szerintem sokkal kevesebb van belőlük ma, mint a régebbi korokban - hosszú évekre megkeserítik a párjuk és a gyermekeik életét. Látszólag itt is könnyebb a kiszállás, de a valóságban szinte lehetetlennek tűnik az anyagi körülmények miatt, vagy egyszerűen egy gyermek még nem tud kiszabadulni a családból. Amikor asztrológusként ilyet hallok, sosem azon gondolkozom, hogy miért vannak ilyen emberek, hanem hogy milyen más élethelyzetre kellene áttenni a családtagoknak a megélést, s az emberek horoszkópját nézve mindig megtalálhatjuk a „könnyebb” utat.

N&script=0"/>